Rudolf Nureyevben (1938-1993), a távoli Ufában felnőtt, majd a szentpétervári Kirov színpadán első sikereit arató, de az otthoni fojtogatóan konzervatív balettélet miatt elsőként Nyugatra menekülő "szovjet" táncosban a nagyközönség és a szakkritika is a századelő legendás férfitáncosának, Vaclav Nizsinszkijnek az újbóli megtestesülését látta.
Nureyev alakját már életében legendák - és botrányok - övezték, hiszen egyszerre volt alázatos és kibírhatatlanul akaratos; önző és nagylelkű; pénzsóvár és adakozó; csak magával törődő egoista, ugyanakkor a fiatalokat segítő mester és pártfogó; közönséges és emelkedett; az életet habzsoló társasági lény és magányos, kontemplatív gondolkodó. A színpadon pedig olyan belső tűzzel, egyedülálló energiával, rendkívüli muzikalitással és plaszticitással formálta meg szerepeit, hogy világszerte fanatikus rajongók őrjöngő tapsa és hisztérikus lelkesedése kísérte fellépéseit.
A magyar közönség mindebből semmit nem élhetett át, hiszen egy "disszidensnek" évtizedeken át még a nevét sem lehetett leírni. Ma mégis egyedül a magyar fővárosnak van joga az ő nevét viselő Nemzetközi Balettverseny megrendezésére, hiszen élete utolsó szakaszában több szálon is kapcsolódott Budapesthez.
Julie Kavanagh sokoldalú kutatásra alapozott, lebilincselő életrajza tárgyilagosan, mégis szenvedélyes csodálattal és szeretettel idézi fel e páratlanul ellentmondásos művész-zseni pályáját.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2019-03-15 20:56 .
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
Mint a képeken! A képek minden esetben az adott tárgyról készültek! Kérem licit elött érdeklödni!! FIGYELEM! A TÁRGY LEÜTÉSE UTÁN A VATERA É...
-
Philips FWM377 HiFi fadobozos hangszórópárja Fadobozos kétutas hangszórópár. Eredetileg egy FWM377 típusú hifihez készültek. Impedancia 6 O...
-
ICE-WATCH ÓRA CH. KBE. BB. S. 12 új eredeti dobozában! F*** Me Famous David Guetta edition ! Átvétel szmélyesen vagy foxpost! Jelenlegi ...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése